Kripto vásárlás költségek nélkül

Ha bárki vásárolt már kriptót bármelyik váltón keresztül, minden bizonnyal feltűnt, hogy mennyi járulékos költség tud felmerülni egy egyszerűnek tűnő tranzakció során. Ebben a bejegyzésben azt mutatjuk meg, hogy hol merülhetnek fel költségek, és hogyan tudjuk mindezeket megkerülni.

Milyen költségek merülnek fel a leggyakrabban?

Ha csak azt az egyszerű példát nézzük, amikor magyar forintos számlához kapcsolt bankkártyával vásárolunk, akkor a pár másodperces művelet végére akár 7%-kal kevesebbet ér FIAT értéken a beváltott kripto.

A példa kedvéért tételezzük fel, hogy 10.000 forintért szeretnénk vásárolni BTC-t bankkártyával.

Legyen az bármelyik váltó, a bankkártyás tranzakcióknak mindig van egy járulékos költsége. Ez a költség piaci átlagot tekintve a tranzakció értékének 1,8%-a. Tehát az említett 10.000 forintos tranzakció esetében 180 forint máris elveszik.

Továbbá, mivel általában USD-ben vagy EUR-ban váltanak a kriptováltók, ezért még azzal is számolnunk kell, hogy a saját bankunk a devizakonverziót később a számlánkra fogja terhelni. Néha egészen elképesztő százalékot kell itt elképzelni, de legyünk jóhiszeműek, és számoljunk mindössze 2%-kal, ami a fenti példát tekintve 200 forint.

Ha eljutott a pénzünk a váltóba, akkor ott még az ottani FIAT-kripto konverziós költséget is bele kell számolni, ami szintén a 2%-os átlaggal operál, azaz ismét 200 forinttal meg vagyunk rövidítve.

Így csak egyszerűen a piaci átlagokat tekintve közel 6%-ot buktunk csak azért, hogy hozzáférjünk egy kis kriptóhoz, arról nem is beszélve, hogy vannak olyan váltók ahol a fenti példákhoz képest sokkal vastagabban fog a ceruza…


A megoldás: neobanking + átutalás

A váltók szempontjából a legjobb, ha az ügyfelek banki átutalással teljesítik a befizetéseket, hiszen ez nekik nem jelent költséget, nem kell külön szolgáltatót vagy harmadik felet fenntartani azért, hogy egy külön csatornán érkezzen be az felhasználók pénze. Az általunk ismert és használt váltók (Binance, Coinbase, Bitpanda), mind előnyben részesítik a banki átutalást.

Ugyanakkor, a hagyományos bankok esetében a nemzetközi banki átutalás kifejezetten költséges és ráadásul túl lassú ahhoz, hogy ilyen területen ez kényelmes lehessen. Ilyenkor jön jól egy neobanking szolgáltatás, mint a Revolut vagy a Wise. Mivel a Wise esetében valamennyi tranzakciós költséggel azért számolni kell, így a Revolutot választjuk, hiszen itt a váltási költség szinte észrevehetetlen, az utalás pedig ingyenes és azonnali.


Coinbase és Bitpanda – EUR SEPA

A Coinbase és a Bitpanda esetében is rendelkezésre áll egy eurós bankszámlaszám, ahová EUR-t tudunk utalni SEPA-val. A legjobb az egészben, hogy nagyjából egy órán belül jóváírásra is kerül a számlánkon az utalt összeg. Aki próbált már valaha hagyományos bankból SEPA utalást indítani, azt tudja, hogy ez mekkora különbséget jelent.

Arra kell csak figyelnünk, pontosan adjuk meg nem csak a banki adatokat, de még inkább az utalási referenciát, ez alapján fog tudni beazonosítani a váltó a beérkező utalás könyvelésénél.

Bitpanda – SEPA utalás ingyen

Ha az EUR utalásunk beérkezett az egyenlegünkre, onnan indulhat a kereskedés, viszont még mindig ott van a FIAT-kirpto konverzió költsége. Tény, hogy legalább már a tranzakciós költségeket megspóroltuk a bankkártya és a banki devizaváltás költségeinek kihagyásával, de ez még mindig nem a teljes költségmentesség.


A Binance esetében is működik? Igen!

A Binance a világ legnagyobb váltója, mindenütt ott van. Ennek vannak előnyei és hátrányai is, de tény, hogy szinte megkerülhetetlen játékos mindenki számára, aki komolyan foglalkozik kriptóval.

Az ő esetükben az átutalás csak akkor működik, ha USD-ben küldjük a pénzt. Na és akkor itt az első felmerülő kérdés – tudunk USD-t küldeni egy amerikai banknak ingyen SWIFT rendszeren keresztül? A válasz: Revoluttal igen!

Ehhez viszont ismerni kell a beállításokat, amiket nagyon figyelmesen kell megadni mindkét oldalon:

Binance

A Binance főmenüjében az első dolog, amit látunk, hogy vásárolhatunk kriptót. Itt a Buy Crypto menüpontnál USD-re állítjuk a devizát (ha nem abban lenne), és a Bank Deposit menüpontot választjuk.

Ezután megadjuk a devizát, amiben utalni szeretnénk (USD), és már látjuk is, hogy 0,00 USD-be kerül ez a tranzakció.

Ez után megadjuk az összeget, amit utalni szeretnénk (a példa kedvéért most 200 USD), és látjuk, hogy ezért az összegért pontosan ugyanannyi BUSD-t fogunk kapni jóváírásként, tranzakciós felár nélkül.

Ha ezzel is megvagyunk, akkor meg kell adni a bankunk adatait, hogy honnan fog érkezni az utalás. Ehhez meg kell nyitnunk a Revoluton belül az USD fiókunkat, és ott a részletekből kimásolni az USD-re vonatkozó bankszámlaszámot és a bank nevét:

Ha ezzel megvagyunk, akkor jön a Revolut beállítása, ahol a Binance banki adatait fogjuk rögzíteni.

Revolut

Az egyszerűség kedvéért most a Revolut webes felületéről másolunk be képeket, de a lényeg mobilos applikáció esetében is ugyanaz.

A küldéshez eljutni a legegyszerűbben így tudunk: Fizetések -> Küldés

Majd az új gombra kattintunk:

Ha ez megvan, akkor jön a lényeg. A Binance oldaláról először is kell kimásolni az adatokat, különös tekintettel a referencia kódra, amivel a Binance be tudja azonosítani a felhasználóját:

Majd a kimásolt banki adatokat beillesztjük a Revolut utalási űrlapjába:

Ezzel ha megvagyunk, akkor indítható is az utalás. A Revolut oldaláról egy órán belül megvan a kiküldés, Binance oldalon pedig általában USA banknyitás utáni 1-2 órán belül megtörténik a jóváírás.

Így megkapjuk mindenféle tranzakciós költség nélkül, egy napon belül az utalt összeget az egyenlegünkre, BUSD-ben, amit aztán már szabadon válthatunk bármilyen másik kriptóra.

Leave a Comment