FONTOS – Mind.Capital – változások

Aki napi szinten követi a Mind.Capital hozam eredményeit, annak már bizonyára feltűnt, hogy a keddi nap (2020-11-17) eredménye a szokásos 0,8% – 0,9% értékhez képest jelentősen lecsökkent, és 0,3% körüli teljesítményt produkálnak az arbitrázs robotok.

Írtunk is rögtön az ügyfélszolgálatnak, hogy mi történik, hiszen ez az teljesítménycsökkenés a semmiből jött, rövidesen jött is a válasz, hogy hamarosan nyilatkozatot fog közzétenni a Mind.Capital vezetése.

Így is lett, a csütörtök esti Zoom konferencián el is mondták, hogy azoknak a tőzsdéknek egy része, amelyeken a robotok egymás ellen ki tudták játszani a cryptok árait, vagy korlátozták, vagy visszatartották a kifizetéseket. Így a vezetőség már csak csökkentett módban tudja folytatni a szolgáltatást, amíg nem találnak megoldást a helyzetre.

Jövő héttől kezdve (2020-11-23) pedig már nem fognak újabb arbitrázs regisztrációkat elfogadni.

A pénzmalacnál mi a következő lépéseket tettük:

  • Mivel első számú szempont a kockázatkezelés, az eredetileg befektetett tőkénket kivétre állítottuk
  • Ami bent marad, az az eddig kitermelt arbitrázs profit, ez továbbra is forog, kb. havi 3%-ot termelve. Ez még így is kényelmes, éves szinten ~40% halmozott profitot jelent
  • Amint a kivétet a pénztárcánkban látjuk, más eszközökbe forgatjuk be.

Összességében elégedettek vagyunk a Mind.Capital eddigi teljesítményével. Az eredeti befektetett tőkénk nem egész 6 hónap alatt 175%-os eredménnyel zárult.

A Bitpanda és a Raiffeisen Bank Internatonal közös blokklánc projektet indít

A Bitpanda a pénzmalac egyik kedvenc crypto tőzsdéje és pénztárca szolgáltatója. Az elemzésünkben írunk is róla, kiemelve, hogy az állandó fejlesztések jó irányba mutatnak.

Nemrég érkezett a bejelentés, miszerint a Bitpanda és a Raiffeisen Bank International közösen kezdik fejleszteni az RBI Coint, ami egy e-pénz megoldás lesz a bank számára, és a Pantos technológiára épül.

Teljes cikk itt:

Ledger

Ha már crypto pénzekkel foglalkozunk, nem mehetünk el a téma mellett anélkül, hogy ne említsük meg az egyik fontos szereplőt, a Ledgert.

A Ledger ugyanis úgynevezett “cold storage” pénztárcaként működik, ami azt jelenti, hogy a crypto pénzünk nem online, valemelyik szerveren kerül tárolásra (ez a “hot storage” megfelelője), hanem egy teljesen különálló fizikai egység gondoskodik a cryptok biztonságos elhelyezéséről.

Hamarosan alapos tesztelésnek vetjük alá az eszközt, amint végeztünk, frissítjük a posztot.

PayPal

A neobankok közül talán a PayPal mutatja a legnagyobb eltérést a többi versenyzőhöz képest, hiszen itt nem egyszerűen arról van szó, hogy a hagyományos bankokkal szemben kínál kényelmesebb, gyorsabb, és olcsóbb pénzügyi megoldásokat, hanem a pénzügyi tranzakciókat teljesen más megközelítésből kezeli.

  • Ingyenes, azonnal utalás magánszemélyek közt (országon belül)
  • Egyszerű, e-mail cím, vagy felhasználónév alapú utalások
  • A legbiztonságosabb online vásárlási mód
  • Hamarosan érkezik a crypto támogatás is

Összességében szeretjük a PayPalt, és függetlenül attól, hogy valószínűleg kevés embernek kell bemutatni, a sok újítás miatt mégis helye van az elemzések közt.

Read more

Monese

A Monese egy londoni FinTech vállalat, amely egyszerű bankolási megoldásokat kínál az ügyfeleinek világszerte, kizárólag digitális formában.

Kiemelt előnye lehet a nemzetközi utalásoknál a kedvező váltási ráta, illetve a külföldi ATM-ből történő készpénzfelvétel.

Read more

Revolut

A Revolut a bombaként robbant FinTech világába, rövidesen a 2015-ös alapítása után. Nem véletlen, hiszen egy újszerű, digitális bankként teljesen megváltoztatta azt, ahogyan a bankolásról gondolkodunk.

  • Kategória: digitális bank
  • Előnyök: gyors és gördülékeny ügyintézés, kedvező árazás
  • Valóban forradalmi bankolási megoldások
  • Extrák: azonnali váltás devizák és cryptopénzek közt, virtuális bankkártya, Junior kártya fiataloknak

Read more

Coinbase

A Coinbase a világ egyik legnépszerűbb cryptotőzsdéje és tárcája, ahol a FIAT pénzt át tudjuk váltani cryptora. Biztonságos és átlátható, a gyakori promóciók és kényelmi megoldások pedig kiemelik a versenytársak közül.

Akinek számít az egyszerűség, a biztonság, és a tény, hogy a Coinbase a világ második legnagyobb cryptotőzsdéje, annak tökéletes választás lehet.

Read more

Bitpanda

A bécsi székhelyű Bitpanda cryptotőzsde és pénztárca a biztonság, megbízhatóság és kényelem szempontjából az egyik legjobb megoldásnak bizonyult.

Ha valaki most ismerkedik a crypto világával, annak kiváló megoldás lehet a bitpanda, mert az alap verziója felhasználóbarát, kevés helyet hagy félreértéseknek, és teljesen biztonságos.

Ugyanakkor, ha valaki már inkább crypto kereskedelemre, tőzsdézésre szerenté használni, annak ott a bitpanda pro, ami szintén kifinomult és szinte minden igényt kielégít.

Read more

FinalmenteGlobal


FONTOS

A FINALMENTEGLOBAL MŰKÖDÉSE LEÁLLT


Az FMG egy crypto alapú kölcsönzési platform, amely a kölcsönzött tőkét reklámfelületek vásárlására és értékesítésére, online marketingre használja, a termelt profit egy részét pedig visszaosztja a befektetőknek. Passzív bevételi forrásként kevésbé tekintünk rá, inkább arra használjuk, hogy az itt megtermelt hasznot átforgassuk másik, kevésbé kockázatos platformokra.

  • Hozam: változó, havonta 24% – 37%
  • Kockázat: 7/10
  • Minimális befektetés: 0,001 BTC

Read more